Megalakuló ünnepség

Megalakult a HTE Debreceni csoportja 23 magánszemély, 14 IT cég részvételével, mely a tekintélyes, 73 éves múltú, hazánk infokommunikációs szektorának legpatinásabb szervezetének, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület területi csoportja.

Az alapítók célja, legyen elég jól képzett informatikai szakember és pezsgő szakmai közélet Debrecenben, ezzel növeljék Debrecen város és a debreceni informatikai cégek versenyképességét és választ adjanak a munkaerőpiaci kihívásokra.

A debreceni informatikaicégek vezetői az elmúlt közel két évtized során rendszeresen egyeztettek a debreceni IT piac helyzetéről és kihívásairól. Ezeknek a találkozóknak már eddig is számos eredménye volt, ami a debreceni egyetemi informatikai képzéshez kapcsolódott, illetve kiegészítette azt saját szervezésű, piaci igényekhez igazított egyéb képzésekkel.

Ahhoz, hogy növekedjen Debrecen város és a debreceni informatikai cégek versenyképessége, valamint választ találjunk a munkaerőpiaci kihívásokra, azaz legyen elég jól képzett informatikai szakember és pezsgő szakmai közélet Debrecenben, ehhez a következő időszakban a szakmai közösségi élet szervezése fontos feladat lesz a piaci szereplők, oktatók, hallgatók és a szakemberek bevonásával.

Ahhoz, hogy működésüket hosszútávon szervezetten tudják végezni, 23 magánszemély, 14 IT cég részvételével megalakult a HTE Debreceni csoportja, mely a tekintélyes, 70 éves múltú, hazánk infokommunikációs szektorának legpatinásabb szervezetének, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület helyi csoportja.

A HTE Debrecen csoport célja, hogy a következő időszakban minél több debreceni IT cég csatlakozzon és közösen dolgozzanak a debreceni IT cégek gazdasági erejének növelésén és erősíteni a piaci szereplők együttműködését a Debreceni Egyetem Informatikai Karával. Az alábbi e-mail címen lehet kapcsolatba lépni velük: itdebrecen@hte.hu